Sokfelé sétáltunk már Bayernben, s képzeljétek egyre több felé fedezzük fel azt a szívós magyar állatot a Hortobágyról.
Írtunk már nektek Landshut városáról, de még arról nem hogy a város is része volt az Altbayerische Ochsen – útnak. Mit is jelent ez valójában?
Altbayerische Oxenweg
Landshutból, ha Dingolfing irányába indulunk találjuk Ochsenau természetvédelmi területét, mely neve arra utal, hogy egykor itt legeltek a magyar szürkemarhák, melyeket valóban a Hortobágyról tereltek idáig, s még tovább is egészen Nürnbergig” Altbayerische Oxenweg” S képzeljétek egykoron bizony ezt az állatot nagyon kedvelték, különleges ételnek számított a középkori esküvőn is. Korabeli feljegyzések szerint 323 magyar ökör került a landshuti ünneplők tányérjára 1475-ben. Jelenleg azonban már csak 4-et találunk itt, s ezek sem gyalog érkeztek, hanem a helyi Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésére nevelgetik itt őket, hogy megvizsgálják, milyen hatással van a legeltetés a növényállományra. Olvassuk el Ochsenauban a tájékoztató táblákat, izgalmasan magyarázzák el ezt a történetet az utókor számára.
A szürke marhát egy hídfőn is láthatjuk Nürnbergben, a Fleischbrücke mellett.
Fleischbrücke Nürnberg
A középkor óta tízezres nagyságrendben terelték a magyarországi legelőkről, pusztákról széles marhahajtó utakon a betegségekkel szemben ellenálló szilaj szürke marhát Németország felé. A városok határaiban bérelt legelőkön legeltették őket, hogy a terelésből eredő súlyveszteséget visszapótolják, majd tömegesen a nagyobb német, bajor városok vásáraira és vágóhídjaira hajtották őket (Nürnberg mellett Regensburg, Erfurt, Augsburg stb.). A Pegnitz folyó partján álló régi vágóhíd kapuján eredeti szarvú szürkemarha-szobor őrzi ennek emlékét. A nürnbergi Fleischbrücke az 1551-ben épült hentesházról kapta a nevét. Az ökör portál volt az épület reprezentatív bejárata. A vágóhídra hajtás megkönnyítésére épült továbbá 1596-1599 között a Fleischbrücke (Húshíd). A vágóhíd portálja az ökörszoborral 1599-ben keletkezett, homokkőből készült. A szarvak egy valódi magyar állattól származnak . (Buda Annamária a magyarországi diakonia vezetője adományozta 2012-ben). A szobor 1974 óta műemléki védelem alatt áll. Az aranyozott latin felirat: „Omnia habent ortus suaque in crementa sed ecce quem cernis nunquam bos fuit hic Vitulus“ (Ford: Mindennek megvan a maga eredete és kezdete, de íme, az ökör, amit itt látsz sosem volt borjú.)
A 17. században ez a kereskedelem elérte a csúcsot, évi 100 000 szarvasmarhával. Csak Nürnbergben évente 70 000 állatot adtak el. Húsuk kiváló minősége miatt tudtak felülkerekedni a versengő fajokkal szemben. A német városokban olyan törvényeket fogadtak el, amelyek megtiltották, hogy a magyar marha piacra kerülésekor más húst is betegyenek a hús pultba, hogy a drágább terméket ne keverhessék gyengébb minőséggel. Az utolsó nürnbergi marhapiacot 1713-ban rendezték meg.
Nürnberg városában azonban, ha megyar emlékeket kerestek ne csak a szürke marha szobrot keressétek fel, hanem a hamarosan bemutatásra kerülő kisfilmünkben levő emlékhelyeket is. Addig is nézzétek meg filmünket Landshutról.
