Szép zúzmarás napon indultunk sétálni, de ez Bellót cseppet sem zavarta, így is sok érdekes látni és szagolni valót talált útközben. A Hirschgarten melletti tónál ugyanis a vadak nyomán is szaladgálhatott.
A parktól nem messzire áll a település temploma és kolostora, mely előtt egy sziklaforrás. Sankt Oswaldban található ugyanis egy ritka természeti csoda – a sziklaforrás „Loischerbründl” . A sziklából származó bőséges és ízletes forrásvíz volt az oka annak is, hogy Sankt Oswald népszerű kolostor és zarándokhely lett egykor. S a forrás gyógyító erejének köszönhetően a falu messze földön is híres lett. A Bründl víz a gyenge és vak szemeken, gennyes sebeken, köszvényes panaszokon, rokkant és sánta végtagokon segített. A forrásvíz az állatállomány egészségét és jólétét is szolgálta anno.
A legenda szerint St Oswald közelében egy favágó megsebesítette magát a combján. A közeli forrásnál kimosta a sebet, s hamar meggyógyult, ez indította el a gyógyvíz hírnevét. A víz összegyűjtésére ezért a favágó egy kővályút adományozott ide, néhány évvel később pedig egy festő – aki szintén segített a forrásvíz -egy keresztoszlopot. Az ide érkező hívők adományaiból épült fel a Mariabründl kápolna és egy fürdőház is egykor. Három szerzetesrend, a pálosok, az ágostai kanonokok és a bencések 400 éven át gondoskodtak a kolostor alattvalóinak lelki üdvéről. Gondoskodtak a zarándokokról is, akik „gyógyulást és segítséget” reméltek a forrás vizétől. Most a hideg miatt letakarták a vizet, így én nem tudtam kortyolgatni belőle. Pedig a farkam még mindig sebes, mert mindig megsérül valahol, szóval így nem tudtuk meg milyen hatással lenne az én sebemre.
A templom mellett találtunk egy érdekes sziklacsoportot is fém rózsákkal. A kovácsoltvas bimbókeresztek a szentforráshoz zarándokló embereket ábrázolják. Onnan nem messzire pedig van egy remek kis múzeum (Waldgeschichtliches Museum) a Bajor erdő történetéről, mely kutyákkal is látogatható. S még belépődíjat sem kell fizetni. Itt viszont a bejáratnál csordogál egy kis forrásvíz, szerencsére ez valamelyest Belló szomjúságát enyhítette a sok séta után, bár igencsak fagyos volt.
A múzeum előtti téren egy különleges szobrot is láttunk, ez a Gondolatok a hegyi beszédről „Gedanken zur Bergpredigt“ a Wiesengrabenen. A múzeumot és a templomot pedig egy meditációs út köti össze a Hegyi beszéd titkaival és üzeneteivel (die Geheimnisse und Botschaften der Bergpredig), német, osztrák és cseh művészek alkotásaival.
Ezután mi tovább mentünk Riedlhüttébe, mely csak pár km-re van innen, s szinte már egybeépült a két település. Riedlhütte is, mint a környéken sok település, egykor az üveggyárttó üzemeiről volt híres. Ma már azonban csak egy kis múzeumot találunk itt. Ezt viszont csak körbesétáltuk, mert oda kutyusokat nem engedtnek be. Tudjátok Belló is, mint a kutyusok általában túl gyorsan csóválja a farkincáját, s bizony az üvegtárgyakra ez igencsak veszélyes. A kis múzeumnak (Glasscherben Köck) van egy kültéri kertje is csodaszép csillogó üvegből készült különlegességekkel, de ide sem kockáztattuk meg, hogy bemegyünk, csak a kerítésen kívülről csodáltuk az üveg díszeket.
Majd a sétánk végén beültünk a városka fő utcáján található kávézóba egy kicsit megmelegedni, mert a zúzmarás fagyos hidegben igencsak átfáztunk. Mindenkinek ajánljuk, aki erre jár, hogy ne hagyja ki. Nagyon finom volt ugyanis a frissensült túrós és mákos torta, még Barraquitót is kóstolhatnak a kétlábúak ott. S szívesen beengedik a kutyusokat is.
