Passau
A Niedernburg Freskók
Egy kedves kis Freskó múzeumot találunk, s ajánlunk megtekintésre az egykori Niedenburg Kolostor mellett Passauban a Klosterwinkel 1. szám alatt, ahol egy templom is állt egykor, a Marienkirche.
Ezek a freskók már több mint 800 éve készültek. A legnagyobb kép részlet, amit még ma is megtekinthetünk itt, egy „Paradicsomi” történet, ahol mindenki egyenlő volt. A feltárások szerint a Bethaniai lakomát láthatjuk Lázár történetéből. Ez a késő-román kori freskó az egyik legjelentősebb emlék abból a kórból Délkelet-Bajoroszágban.
Sajnos az idő elteltével a kép igencsak elhalványult, de egy magán egyesület jóvoltából próbálják állapotát fenntartani. A kis múzeumban egy időutazáson is részt vehetünk, ahol a templom és a kolostor felújítási és átépítési éveit láthatjuk, ill a falon a kivetítőn a látogatóknak azt is lemagyarázzák nekünk mi a különbség a fresco és a secco között.
A Niedenburg Kolostort 2013-ig az Angol kisasszonyok tartották fent, azonban senki nem jelentkezett, hogy követné példájukat és csatlakozna ehhez a rendhez, így átadták azt a katolikus egyháznak. A Niedenburg Kirchében a kolostor mellett találjuk Gisela királyné síremlékét is, akiről elnevezték az itt alapított gimnáziumot is. Az egykori bencés kolostor adott ugyanis helyet a magyar királynénak, aki a politikai csatározások elől elmenekült Magyarországról 1038-ban, majd 1045-től testvéreivel vezette a kolostort és nevelte keresztény hitre itt a diákokat.
Ha szeretnétek megtudni kicsit többet Gisela és a templom történetéről, keressetek minket és barangoljuk be együtt.
S bizony nagy öröm számunkra, hogy ebből a templomból nem tiltották ki a kutyákat!