Veste Oberhaus

Ma egy kicsit itt sétáltunk, a több mint 700 éves falak között a Georghegyen. 1217-ben döntött úgy II. Ulrich püspök, hogy valami különleges palotát kellene ide építeni, hiszen innen remek a rálátás Passau városára, s szerinte, aki a hegyet uralja, az a város ura is. 1219-ben elkezdődött a több tornyú épületegyüttes kialakítása a hegyoromra, bár az épület nem a legtetejére került.

A városi polgároknak azonban nem igazán tetszett az itt uralkodó egyház. Többször is lázadtak ellene, s megtámadták a püspöki székhelyet (1298, 1367).  A Veste Oberhaust évszázadokon át a katolikus egyház használta, püspökök, érsekek, egyházmegyei vezetők laktak itt személyzetükkel. Istállók, gabonatárolók, konyhák is voltak itt egykor. A belsejében egy csodás kis kápolnát is építettek. (Georgskapelle). S az udvarán egy nagyon mély kutat is láthatunk (36 m ), melyet valószínűleg még a 13. században alakítottak  ki, s láthatjuk azt a nagy fa kereket is, amivel a vizet felhúzták.

A fő épület Dunára néző oldala igen csak csalóka látványt nyújt, hiszen ha alaposan megfigyeljük láthatjuk, hogy az ablakok csak festettek rajta, s nem mind igazi. A 17. században ugyanis még igen csak drága lett volna a sok ablaküveg, viszont a gazdagság, s a hatalom jelképe az üveges ablak volt.

Városnézés Passauban

Forrás:

https://www.facebook.com/oberhausmuseum https://www.oberhausmuseum.de/museum/foerderverein-oberhausmuseum/

Scroll to Top