Dreiburgensee

Dreiburgensee – a napozóteraszos kiránduló tó

Nevét a környező vidék három kis váráról kapta: Saldenburg , Englburg és Fürstenstein kastélya. A tó partján egy kis sétaúton kirándulhatunk körben, egyik partján napozó teraszt is találunk és nyáron jó időben fürdeni és csónakázni is lehet itt.

Mi szívesen sétálunk a tó körül és a kutyaiskolák is kedvelik, s már többször vettünk részt itt közös kutyás túrán is. Mind két oldalán felfedezhetünk vendéglátó helyeket is, ahol akad némi harapni és innivaló is. Ezek mind kutyabarát étkezdék.

A tavat először 1703-ban említik. Nem sokkal korábban Max Josef Graf von Tauffkirchen zu Guttenburg hadnagy haltenyésztő tavaként hozták létre. A duzzasztott tó 700 m hosszú és 200 m széles, területe 8 hektár, maximális mélysége pedig kb. 7 m.

Nem messzire található a Dreiburgensee-től a Bajor Múzeum falu, több mint 150 épületével, Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű faluja, mellette nagy parkolóval. A múzeumban megtekinthetünk a 17-19. században épített házakat, malmot, fűrészüzemet, s bepillantást nyerhetünk a házak belsejébe, azaz a kor érdekességeibe is. A bejáratnál találkoztunk egy érdekes kúttal, Napóleon kis szobrával, a tábla szerint nagyon régi 1792-ből. Sajnos azonban már nem lehet vizet inni belőle.

A múzeumot kutyák is látogathatják pórázon vezetve.

Scroll to Top