Erdei sétára indultunk egy kora márciusi napon. Méghozzá a Bajor Erdő egyik legmagasabb hegyére terveztük, hogy feljutunk, ez a Lusen, melynek a csúcsa 1373 m magas.
S képzeljétek teljesen egyedül, mert senkivel sem találkoztunk, no persze ez nekünk remek volt, mert így szabadon tudott Bello szaladgálni, bár a kutyákat a parkban csak pórázon lehet sétáltatni.
Csodás napsütésben
, a csillogó kvarckristályos sziklák között igyekeztünk felfelé, de utunkat a csúcsig feladtuk, mivel a legteteje a hegynek, ahol csak a sziklákon lehet feljutni, már nagyon havas
, csúszós volt, így Bello kis tappancsai, kellően átfagytak, ezért inkább visszafordultunk. A csúcsig több mint 7 km-t gyalogoltunk. Gondolhatjátok Bellónak ez mennyi lehetett, hiszen ő mindig oda-vissza szaladgál. 
Ugyanis mindig akad az út mellett is fontos szagolnivalója.
Hallotatok róla, hogy miért van ott a tetején ez a sok gránitszikla? A legenda szerint az ördög keze van a dologban, aki nem nengedte, hogy az emberek hozzáférjenek a hegy belsejében található aranyhoz, ezért nehéz kövekkel halmozta el a hegy tetejét. 
Mi a Waldhauserreibe Parkplatz-tól indultunk, ahol egyébként érdekes kis kiállítás is szórakoztatja a túrázókat, egy helyi művészt megihlettek Afrika állatai és szobrokat készített róluk. Ezeket itt a hegyoldalon egy kis parkban láthatjuk.
A Lusen felfedezése remek kutyás séta program, ajánljuk mindenkinek, aki szereti a túrázást.
Az erdő susogása, a madarak csicsergése, s a gránittömbök látványa miatt joggal tartozik Bajorország 100 legszebb geotópja közé.
A Lusen csúcsát alkotó számtalan gránitszikla mindig is zavarba hozta az embereket. Megbabonázta, elvarázsolta, s mesék kitalálására ihlette. Bizony minket is lenyűgözött.
S persze, ha kicsit jobb lesz az idő már, s elolvad a hó, újra megpróbáljuk, hogy feljussunk a csúcsra!
